Megyeri Szabolcs kertész blogja

Virágzó Zugló Program csapata gyönyörű utcafrontot varázsolt a Polgárőrség székházánál

komment

Augusztus 11-én a Zuglói Polgárőrség Laky Adolf utcai Székházánál tartottuk a Virágzó Zugló Program soron következő állomását. A kerületben hosszú évek óta eredményes és hatékony bűnmegelőzési és közbiztonsági szolgálatot is ellátó Polgárőrség a kötelezően előírt közfeladatok mellett elsősorban a szabadidejükben önként segítő kerületőrök munkáját koordinálja.

 

Megyeri Szabolcs programkoordinátor köszöntőjében elmondta: a mai alkalom eltér, kiemelkedik az eddigi ültetések sorából, hiszen ma egy olyan közösség székházának az utcafrontját virágoztatjuk fel ,akik nap mint nap sokat tesznek az itt élőkért, Zuglóért, a rendezett kerületi közterületekért.Számunkra megtiszteltetés, hogy a program keretei között most mi segíthetjük az ő munkájukat.  

A közel harminc polgárőrrel közösen végzett ültetésen Papcsák Ferenc polgármester, Rozgonyi Zoltán alpolgármester és Markos György humorista, a Budapesti Polgárőrszövetség elnökhelyettese is segített. 

 

Ültetés közben Papcsák Ferenc polgármester elmondta: a Virágzó Zugló Program mára már öngerjesztő folyamattá vált, mert azok a házak akik kimaradtak, azok is elkezdtek érdeklődni a program iránt , sokan jelezték is utólagos  csatlakozási szándékukat . Nagy öröm számomra, hogy a mai alkalmon én is jelen lehetek és segíthetek a polgárőrség tagjainak. 

Zuglói Polgárőrség vezetője, Kardos Pál kifejtette: a program megvalósulása azért is különösen fontos a szabadidejüket áldozó polgárőröknek, mert lokálpatriótaként sokat tesznek az itt élőkért, és most a közösség viszonozta ezt a munkát, a székház utcafrontjának szebbé tételével.   

Rozgonyi Zoltán alpolgármester összefoglalójában kiemelte: tudom, hogy a polgárőrök milyen sokat dolgoznak és segítenek a kerületben élőknek, abban, hogy a közterületek rendezettek legyenek és hogy az embereket ne érjék támadások, ne legyenek rongálások, óvják játszótereink és iskoláink környékét, nagyon sokat tesznek a közösségért Zuglóban. Példát mutatnak a mindennapokban, ha az ő környezetük szép és rendezett, akkor az egy komoly példa lehet a zuglóiak számára.

 Tekintse meg az eseményről készített videót ►

Tudjon meg többet a programról, kattintson a www.viragzozuglo.hu-ra! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr383150836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása