Megyeri Szabolcs kertész blogja

Tavaszi hagymások premierje

Szólj hozzá!

Amikor „még nyílnak a völgyben a kerti virágok”, azaz szeptember végén, legkésőbb október hónapban kell elültetnünk a tavaszi hagymásokat. 

Tavaszi kollekció 

Tavasszal nem csak mi, hanem a kertünk is előveszi tavaszi „ruháit”, színeit. A virágzási sort a Téltemető, és a Hóvirág nyitja. Őket sokszor már január végétől láthatjuk. 

Ha kertünket tervezzük, vagy újratervezzük, mindig hagyjuk helyet a tavasszal virágzó hagymásainknak. Ők a számukra tervezett ágyást ősz elején, közepén foglalják el, és legkésőbb április végén már át is adják a helyüket az akkor már széles választékban kapható, és a fagyveszély elmúltával biztonságosan ültethető egynyáriknak. Egy ilyen egynyári – hagymás ágyást sose tervezzünk túlságosan nagyra! Mindig igazodjon a kert méretéhez. Ha száz négyzetméterenként 2 négyzetméternyit alakítunk ki az éppen kezelhető méret, és a szemnek is kellemes. Ügyeljünk a szezonalításra! A legtöbb kora tavasszal nyíló hagymásunkat még csak az ablakból szemléljük, vagy esetleg hazafelé, vagy reggel, munkába menet. Így semmiképpen ne tegyük őket a kert egyik eldugott, mindennap nem látogatott sarkába.

Ez persze legtöbbször csak kora tavasszal jut eszünkbe, mikor meglátjuk a már bimbódzó, vagy éppen teljes virágpompájukkal díszítő szebbnél szebb Tulipánokat, Jácintokat. Ilyenkor már késő, de ma már szerencsére minden megoldható. Be is csaphatjuk a hagymáinkat, és korábban is hajtathatjuk, virágoztathatjuk őket! Ezeket, a kis virágokat persze többnyire szobanövényként használjuk, és elvirágzás után fokozatosan szoktassuk ki őket a kinti környezetbe. Különös óvatossággal járjunk el, ha hipermarketben vásárolunk, ahol többnyire külföldről behozott, import hajtatott hagymásokat árulnak. Nekik még az akklimatizálódással is meg kell küzdeniük.

Miután a lakásban elvirágzott egy hagymás, gondozása, kezelése megegyezik a kertben lévőkével.  

Elhull a virág, eliramlik az élet…

Ha tehát elvirágzik hagymás növényünk, semmiképpen se vágjuk vissza! Várjuk meg míg, magától szépen visszaszárad, és az idén termelődött tápanyag mennyiség, visszajut a hagymába, így gazdagítva azt. Ezt a visszaszáradási folyamatot természetesen nem kell „végignéznünk”. Miért is tennénk? Hiszen ha ültetőkosárba tettük tavaly ősszel a hagymáinkat, akkor most egyszerűen csak kiemeljük őket, és elvisszük a kert egy félreeső sarkába. A hagymások elvirágzása, díszítő értékeinek elvesztése – időjárástól, évjárattól függően – március végén, áprilisban következik be. Ez után még hetekig, sőt igazából június elejéig, közepéig is eltarthat, míg a szár teljesen visszaszárad. A hagymákat az ültetőkosárból csak ezután szedhetjük ki, ekkor választhatjuk le róluk a fiókhagymákat, így biztosítva jövőre is a fajtára jellemző virágzást. A nyári szünidő után, melyet a hagymáink szeretnek a pincében, száraz, hűvös helyen (hálós krumpliszsákban) tölteni, jöhet a szeptemberi iskolakezdés, és indulhat a tavaszi hagymások új szezonja! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr532772446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása